Déjà vu

Ritkán, de előfordul, hogy az ember egy cselekmény ismétlődésének pillanatát éli meg a jelenben… Nemcsak azt érezzük, hogy jártunk már ott ahol éppen tartózkodunk (egyszer már jártam itt érzés), ugyanígy, ugyanolyan feltétek mellett (persze soha sem jártunk ott), hanem az elkezdődött cselekménynek is már részesei voltunk. Ez a cselekmény ismétlődésének pillanata, ennek megélése, a szavak, amelyeket ki kell mondani, már kimondtuk, a mozdulatot, amit végre kell hajtanunk, már végrehajtottuk (meg van a mozdulat emléke) hihetetlen élmény. A déjà vu (franciául: „már láttam”) párszor megtörtént velem, elképesztő volt, mint egy rövidzárlat. A déjà vu-t, a tudósok szerint az emlékezet pillanatnyi zavara okozza. Néha az ok, hogy az egyik szemből néhány ezredmásodperccel előbb érkezik a látott kép az agyba, mint a másikból. Néha, az agy információfeldolgozási szinkronicitásáról, ennek sajátosságairól, eltéréseiről beszélnek. Ki tudja? Mindenesetre sajnálnám, ha csak ennyi, egy paramnéziás jelenség lenne a déjà vu…

déjà vu - a woman wears…
A woman wears a party hat with two flowers decorated in the traditional garden style as part of the Gainsboro fashion collection, 1956 – (Sharland – The LIFE Images Collection-Getty Images)
Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s